A zöld férfiak nemrég jelentek meg nálunk. Ott lézengtek a szemetes körül és kipiszkálták a konzervdobozokból a maradékokat. Vagy krumplihéjat ettek. A zöld férfiak nagyon szerették a krumplihéjat. Főleg, ha tojáshéjjal volt összekeverve - így került kalcium a zöld férfiak szervezetébe. Krétát rágni valami miatt nem szerettek. Napközben a szemeteskonténerek mögött ültek és minden egyes konzervdoboz miatt verekedtek egymással. A zöld férfiak jóval erősebbek voltak a hajléktalanoknál, és elszedték tőlük az üres üvegeket. Behívták a hajléktalant a konténerek mögé és ott megverték. Ütötték kézzel, üvegekkel, rugdosták. A fejét. A hajléktalanok nyögtek, kiabáltak, hosszú, piszkos körmükkel belekapaszkodtak a zöld férfiakba. Volt, hogy véresre szakadt a körmük. Kevés hajléktalannak sikerült megmenekülni a zöld férfiak kezei közül. Darabokra szaggatták a hajléktalanokat, kivájták a szemüket és megették. Aztán nyalogatták a lábukon a sebeket. A zöld férfiaknak hosszú, vastag, lila nyelvük volt. Állandóan nyál csöpögött belőle. Ezért a konténerek mögött pocsolyákat lehetett látni. A zöld férfiak nyála csöpögött és gyűlt össze ott.

A zöld férfiak nem tudtak beszélgetni. Csak üvölteni és nyögni tudtak, meg prüszkölni, mint a lovak. Gyakran prüszköltek, ezért a konténerek nyálkásak voltak - rájuk ragadt a zöld férfiak taknya.

Éjjel a zöld férfiak kijöttek a konténerek mögül, szétszéledtek, gyorsan beszaladtak a lépcsőházakba és elrejtőztek. Melegedni. A sötétben a radiátorok mellett gyakran lehetett egy csomó vörös tüzet látni - a zöld férfiak szeme égett gonosz fényben. Miután felmelegedtek, a zöld férfiak felmásztak a falakon az erkélyekre. Éles körmükkel kivágták az erkélyajtók üvegét. Lekvárt ettek, sózott paradicsomot, uborkát, virágokat a cserepekből.

Tavasszal a zöld férfiak megvadultak. Rágták a rozsdát a konténerekről, nyöszörögtek és üvöltöttek. Nehezen tudtak mozogni, és vizelni egyáltalán nem tudtak, ezért hánytak. Tavasszal különösen undorító szaguk volt. Szükségük volt hajléktalan asszonyokra. Ezeket a hajléktalan asszonyokat berángatták a konténerek mögé és megerőszakolták őket hosszú, lila nyelvükkel és ugyanolyan hosszú, vastag, lila farkukkal. Néha heteken keresztül, hörögve és üvöltve. A hajléktalan asszonyok természetesen meghaltak. Hogy ne hagyjanak nyomokat, a zöld férfiak feldarabolták és megették őket. De kit érdekel a mi időnkben a hajléktalan asszonyok sorsa?...

De nem mindig akadtak hajléktalan asszonyok, és akkor a zöld férfiak öregasszonyokat kaptak el. Az öregasszonyoknak rothadt hagyma- és öregasszonyos izzadtságszaguk volt, de a zöld férfiaknak mindegy volt. Megerőszakolták az öregasszonyokat, feldarabolták ráncos testüket piszkos körmükkel. Aztán lenyalogatták a körmeiket, kiszívták alóluk a vért és a húsdarabokat.

Így éltek volna ezek a zöld férfiak, és senki nem szerzett volna róluk tudomást, ha nincs Vászja. Vászja egy alacsony, vézna decl volt és nem messze a szemetestől lakott. Véznasága miatt az apja bő nadrágját hordta, ami alól kilógott vörös alsónadrágja, amit az anyja varrt egy náci zászlóból. A zászló egykor Vászja bátyjáé, Fegyáé volt. Fegya kopaszra borotválta a fejét, az apja bakancsában járt (modernizálta a bakancsot, vörös madzagot fűzött a lyukakba, amiket árral csinált). De fél évvel ezelőtt Fegya eltűnt, és az anyja úgy döntött, hogy felhasználja a zászlót. Az apjától szintén Vászjára maradt néhány szakadt ing és egy óra. Régimódi, törött óra volt, viszont hosszú láncon. Vászja hozzáerősítette a nadrágjához, a lánc kilógott a zsebéből és ott lengett. Emiatt kinevették Vászját és verték. Ütötték a fejét, a gyomrát, a fogát. Még jó, hogy Vászja kicsi volt és még csak tejfogai voltak.

Hát így. Az egész egy gyönyörű este, pontosabban éjjel kezdődött. Vászja a szobájában ült (amúgy Fegya szobája volt, de Fegya nem volt, és ezért Vászját átköltöztették ide), és sírt. Az arca teljesen fel volt puffadva. Az történt, hogy a gyerekek az udvaron kinevették Vászját a bő nadrágja miatt, amit már annak idején Vászja apja agyonhasznált. Vászja megsértődött és elküldte a gyerekeket a picsába. A gyerekek is megsértődtek, és kegyetlenül ütötték Vászja fejét téglákkal, plusz egy vasrúddal kiverték az elülső fogait.

Amikor Vászja hazavánszorgott, az anyja elkezdte szidni, a nagyapja leköpte, az apja meg jól fültövön vágta a papucsával. És most Vászja sírt, feldagadt füléhez szorítva a telefonkagylót.

"Nyalogatom, ritmikusan megszorítom, aztán elengedem..." - hallatszott bágyadtan a kagylóból. De Vászját ez sem vidította fel. Tekintete hirtelen megakadt az ablakon. A bolt tetején valami zöld szaladt, egy emberre hasonlított. Aztán ez a zöld odaugrott az erkélyhez, lendületből felkapaszkodott rá, majd eltűnt. Vászja döbbenten abbahagyta a sírást.

"Mi ez?" - Villant át téglákkal megnyomorgatott fején. Vászja kihúzta a kezét a náci alsónadrágból és megvakarta a tarkóját. Aztán helyére tette a kagylót. A vakarózástól újra érezte a fájdalmat az ütések helyén, és halkan felnyögött, de tovább gondolkodott: "Mi a szar ez? Honnan jött? És miért szalad ilyen gyorsan?" Hát, nem talált választ a kérdéseire. Vászja lefeküdt aludni.

Mint minden gyerek, Vászja iskolába járt. El is ment oda, miután reggel felébredt. Az iskolában mindenki kinevette Vászját, mert hiányoztak az elülső fogai. A hatodikosok azt akarták, hogy Vászja szopja le őket a vécében, de nem sikerült kinyitniuk a száját.

Iskola után Vászja hazament (mint mindig). Belépett a liftbe, megnyomta a kilencest és indult felfelé. Utazott és azon gondolkodott, hogy mit csináljon a fogával, lehet, hogy be kellene tennie a nagypapa fogsorát? A nagypapa amúgy is hamarosan meghal - nem nagyon kellenek neki a fogai, Vászjának meg jó lesz... És a lift hirtelen megállt. "Bassza meg!' - mondta magában Vászja, megnyomta a vészjelzőt. A hangszóró recsegett és a következő mondat foszlányai hallatszottak: "Nyalogatom, ritmikusan megszorítom, majd elengedem..." Vászja úgy érezte, el van szakítva a külvilágtól. Mint egy magányos kisgyerek. Majdnem elsírta magát.

Hirtelen visszataszító krákogást hallott a háta mögött, és förtelmes bűzt érzett. "Én bűzlök így?" - gondolta Vászja. - "Bár nem meglepő, nem szoktam mosakodni. Ragacsos a nadrágom..." Ilyen gondolatokkal töltött Vászja egy percet, és csak azután döntött úgy, hogy hátrafordul.

A sarokban egy termetes ember állt zöld rongyokban. Kidülledt szeme gonoszul forgott, begyulladt szemhéja alól sárgás váladék folyt. Az orrlyukaiból durva szőrcsomók álltak ki, a foga csattogott, lila nyelve pedig a mellkasára lógott. Az első pillanatban Vászja nem tudta, hogy mi a szar ez. A második pillanatban egy izzadt, bűzlő kéz ragadta torkon Vászját, egy másik kéz pedig belemélyesztette a körmét a bal szemébe, és maga felé tépte. Vászja arcán váladék és vér folyt, recsegve szakadtak az erek.

Vászja a negyediken tért magához, a szemétledobónál. A haja ragadt a vértől és hozzátapadt a padlóhoz. Vászja rémülten tapogatta meg magát. Megérintette a bal szemét - ép. Csak valami miatt rosszul lát. Pontosabban, egyáltalán nem lát - valami gáz van. Otthon belenézett a tükörbe. A képe merő vér volt, a szeme helyén meg valami fehér, rózsaszín pecséttel. Egy pingponglabda...

Vászja egész éjjel le sem hunyta a szemét: "Bassza meg!..." Az ablakon túl ütemesen süvített a hideg tavaszi szél. Vászjának is így száguldottak a gondolatok a fejében. Hirtelen a süvítésen keresztül meghallott valami csikorgást - mintha valaki kővel karcolná az ereszt. Vászja felemelte a fejét és hirtelen összehúzta magát a takaró alatt, majdnem bepisilt a rémülettől. Az üvegen keresztül a sötétségből két vörös szem meredt Vászjára. Aztán a szem villant egyet, majd eltűnt. Vászja az ablakhoz rohant, lenézett, és látta, hogy fut kacskaringózva az udvaron egy sötét sziluett. Befordult a bolt mögött és eltűnt. " hallucináció... - gondolta Vászja. - Bassza meg!"

Másnap a gyerekek megint megverték Vászját az udvaron. Nem tetszett nekik, ahogy rájuk mered celluloidszemével. Léna Szaharova ráadásul valami csúnyát mondott Vászjára. Vászja ziláltan, szakadt nadrágban ért haza. A nadrág miatt az anyja tarkón vágta a húsdarálóval és leküldte a boltba kenyérért. Az apjának még sikerült megfenyegetnie, a telefonszámlát lobogtatva. De ugyanazok a gyerekek elvették az udvaron Vászja pénzét, a csomagot és még a láncos órát is el akarták, de Vászja nem hagyta. Emiatt felzavarták a kazánház tetejére és elvették a létrát. "Jól van - gondolta Vászja. - Lesz még ünnep az én utcámban..." Aztán lefeküdt a tetőre és elaludt.

Furcsa hangok ébresztették fel. Vászja lenézett és majdnem bepisilt. A téren, a szemetes előtt ott feküdt, mint egy hulla, az öreg Ánya néni, és a körülötte dulakodó zöld férfiak piszkos körmükkel szaggatták, nyalták, harapták, megerőszakolták, pedig már biztosan halott volt, és hörögtek a mohóságtól. A nyál és a vér pocsolyákba gyűlt, néhány zöld férfi felnyalta ezt az egészet és fulladozott. Hirtelen Vászja meglátta azt a bizonyosat - a rongyokban, kidülledt szemekkel és a mellére lógó nyelvvel. Kitépte az öregasszony szemét, egyből a szájába dugta, és komoran mozgatni kezdte az állkapcsát. "A rohadék!' - gondolta Vászja.

A zöld férfiak kitépték Ánya néni hasából a beleket, lerágták az ujjakat a kezéről és a lábáról. Az egyik ember letépte az orrát, és most azt szopogatta. "Bassza meg!" - gondolta Vászja.

Vászjának sértő volt, hogy az ő szemét is így falták fel. A labda, persze, szintén nem rossz, de a szem mégiscsak praktikusabb. "Valamit tenni kell!" - gondolta harmadjára Vászja és elaludt a kimerültségtől.

Reggel, miután mindent átgondolt kicsi agyával, Vászja arra a megállapításra jutott, hogy nem érdemes zsebkéssel támadnia zöld férfiakra (amúgy is életlen a kés). Hátha a zöld férfiak nem értik, hogy mi van, és szőröstül-bőröstül felfalják Vászja gyermektestét és kicsi agyát. És még az orrát is leszopogatják, a nyomorultak. "Meg kell beszélni a felnőttekkel!' - gondolta Vászja.

Az apja ideges volt - nem értette meg, hogy a zöld férfiak a szemetesnél felfalták Ánya nénit. Sokáig ütötte Vászja fülét a papucsával, aztán leköpte ingerültségében.

Vászja hüppögve letörölte az apja nyálát és egyre azon gondolkozott, mit csináljon.

A következő nap Vászját meglepetés várta - meghalt a nagyapja, örökségül hagyva az unokájának a protézisét és egy zacskó rókamérget. Ezt a mérget egykor a nagyapja sikeresen használta fel a nagyanyjával szemben (és senki nem jött rá). És szintén a méreg segítségével szabadult meg többször is a szomszéd kutyáktól, de persze nem mindtől, hanem csak a harapósaktól. Ó, nagyon sok mindent csinált a nagyapja a méreggel! Már nem is emlékezett mindenre, de Vászja kicsi, leköpdösött agya egyből rájött, hogy ezt kell felhasználnia.

Éjjel kivonszolta a koporsót nagypapástól a lépcsőházba és hívta a liftet. A tökrészeg (a nyakukba hullott örömtől) anyja meg az apja nem hallották a csikorgást és a zajt. "Bassza meg!" - gondolta Vászja örömmel. A liftben gondosan bekente a nagypapát a rókaméreggel, mérget töltött a szemébe, az orrába (nehezen sikerült), a szájába. Elválasztotta a haját. A lift csikorogva elindult lefelé. Ugyanígy ereszkedett egyre lejjebb Vászja bátorsága. Még a pohár vodka, amit suttyomban lehajtott, sem javított a helyzeten.

Vászja, az óraláncot csörgetve, kirángatta a koporsót az utcára. Aztán odahúzta a szemeteshez, rászórt még egy kis mérget. Beszaladt a bokrok közé és felhúzta lecsúszott nadrágját. Egy óra múlva megjelentek a szemetesnél a zöld férfiak. Gonoszak és éhesek voltak, mivel nem kaptak el egyetlen hajléktalant, hajléktalan asszonyt vagy öregasszonyt sem. Falni akartak, nyál csorgott lila nyelvükről, és csordogált az aszfalton. Nem meglepő, hogy amikor meglátták a nagypapa holttestét, akkor üvöltve és marakodva vetették rá magukat. Mindegyik nagyobb darabot akart kitépni magának. Ropogva falták a porcokat és a beleket, rágták az orrot meg a füleket, piszkos, bűzlő körmükkel kitépték a szemeket. Vászja majdnem elhányta magát, de végiggondolta, hogy jobb lesz ezt elhalasztani békésebb időkre. Mert ha nem laknak jól a nagypapával...

Fél óra múlva a terecske a szemetes körül tele volt a zöld férfiak bűzlő tetemével. Kifordult szemekkel feküdtek, felpuffadt, szinte fekete nyelvvel. Az orrlyukaikból sárga bugyborékoló habként folyt a váladék. Vászja hányt a bokrok között.

És hirtelen - Vászja elfintorította az orrát - az ismerős bűz! Hátrafordult és meglátta: a hatalmas rohadék váladékozó vörös szemével gyorsan közeledett felé, ökölbe szorítva hosszú körmű kezét.

Na, Vászja egyből felpattant - mit tehetett volna?

A lánc verdeste Vászja lábát, az apja nadrágja a csípőjére csúszott, zavarta a futásban, egy szemmel rosszul látott és nehezen tudta felmérni, merre is fusson. De mégis futott, kidugva apró, rózsaszín nyelvét, a nyáltól fulladozva.

A zöld férfi utolérte. Hirtelen véget ért a talaj Vászja lába alatt, lezuhant, valami puhára és büdösre esett. Felugrott. A hold bevilágította a kutat, és a fenekén, Vászja lába alatt egy oszlásnak indult hulla volt, vicsorgó fogakkal, üres szemgödörrel... Vászja összekeverte a betűket, rosszul emlékezett a telefonszámokra, de egyből felismerte ezt a bakancsot - a vörös madzaggal, ami az árral kiszúrt lyukakba volt belefűzve. "Fegya-a!" - gondolta elkeseredetten. De nem kezdett kiabálni. A hörgés és a topogás közvetlenül a feje felett hallatszott, és Vászja úgy döntött, hogy megbújik.

Az üvöltés néhányszor megismétlődött, aztán csend lett. Vászja megkönnyebbülten felsóhajtott (mert pisilt egyet a kútban), és felmászott. Az udvar üres volt. Vászja óvatosan leült a padra és hirtelen minden úszni kezdett a szeme előtt, zöld karikák forogtak, és az agya is forogni kezdett, és hányingere lett. Elvágódott.

A következő napon a gyerekek megint megverték, azért, mert nem jó helyen feküdt és bűzlött. Az anyja meg hozzátette, hogy "hol a fenében csavarogsz, a rohadt életbe, elveszett a nagypapa!" Az apja, amikor meghallotta a mesét a zöld férfiról, Vászja nyelvén oltotta el a cigarettáját. Hogy ne beszéljen baromságokat.

A kimúlt zöld férfiakat felfalták a helyi kutyák (meg néhány nyugdíjas, nem fogunk ujjal mutogatni). A kútba betont öntöttek, eltüntetve Fegya csontjait.

Megint elszaporodtak a hajléktalanok és a hajléktalan asszonyok, az öregasszonyok pedig kezdték félelem nélkül kivinni a szemetet este kilenc után is. És a városban senki nem is feltételezte, hogy mindez a vézna, tízéves declnek, Vászjának köszönhető, aki az apja bő nadrágjában jár, amiből kilóg a náci alsónadrágja, apja törött órájának láncával, ami az oldalán csörög, szakadt, kockás ingben, ami szintén az apjáé, kitört elülső fogakkal és celluloidgolyóval a szeme helyén. Összeköpdösött, rövidre nyírt (a tetvek miatt) kobakjával. És senki nem gondolta, amikor látta Vászját, hogy: "Íme, egy hős!", hanem valami miatt mindenki azt gondolta: "Mi a szar ez?" És az udvaron a gyerekek még többet verték és kitalálták, hogy tűket szúrnak a körme alá. De Vászja le se szarta őket, hazament és egész éjjel ült, fülét a kagylóhoz szorítva, és hallgatta: "Nyalogatom, ritmikusan megszorítom, majd elengedem..."